A funkcionális edzés egy változatos, teljes testet, minden izmot és izomcsoportot átmozgató, természetesen mozgásokat használó, mindhárom síkban dolgozó célorientált mozgásrendszer.
A középpontjában a technikai végrehajtás tökéletessége, a biztonságos végrehajtás, és az erő, az állóképesség, a minél teljesebb ízületi mobilitás, a koordináció, az agy-ideg-izom kapcsolat, az erő-és állóképesség, az izomtömeg növelés, a maximális erő, a robbanékonyság áll, fókuszálva a különböző testrészek, izomcsoportok, mozgásláncok harmonikus munkájára, az összetett mozgások helyes végrehajtására.
Támogatja az élsportolók teljesítményfokozását, és az átlagemberek életében jelentkező mindennapi fizikális kihívásokat, az öregedéssel, mozgáshiánnyal jelentkező mobilitási, stabilitási, általános erő és állóképesség csökkenést. Természetesen így más és más jellegű funkcionális edzést végez egy napi 8 órán át (és sokszor a maradék időben is sokat) ülő ember, egy hobbisportoló, vagy egy élsportoló (nem beszélve a sportok különböző kondicionális és koordinációs igényeiről).
Tévhit, hogy csak guggolások, cipelések, egyéb, a mindennapok mozgásigényét „másoló” vagy éppen kizárólag saját testsúlyos gyakorlatok alkotnák, ugyanúgy szerepe van az imbalansz felületek („bosu”) használatának, vagy az egyszerű, alapvetően izomtömeg-növelést és erőt célzó gyakorlatoknak (mondjuk egy fekvenyomás-variáció), ugyanúgy, mint pl. a rendkívül összetett török felállásnak, vagy (haladóbbak, vagy sportolók számára) pl. a pliometrikus gyakorlatoknak, a felfüggesztéses rendszerek („TRX”) használatának, a saját testsúlyos gyakorlatoknak (pl. fekvőtámasz-variációk, húzódzkodások).
A cipelés, guggolás, a deadlift („elemelés”/”felhúzás”), a több síkban történő nyomások és húzások, a törzsizomzat erősítése sokféle eszközzel történik, de sosem ez határozza meg a funkcionális edzés minőségét. Megtaláljuk közöttük a kettlebelleket és barbelleket, a kézisúlyzós, a gumiköteleket, a súlyszánt, a medicinlabdát, a majomlétrát és egyéb húzódzkodókat, az imbalansz felületeket, a fitballt, a bordásfalat, a macebellt, a clubbellt, és az indian clubot, és még sokféle egzotikus, vagy éppen pofonegyszerű apróbb-nagyobb eszközt, a traktorkerék+kalapács kombótól a plymetrikus dobozon át a seprűnyélig és a jógatégláig.
A lényeg: továbbra sem ezen múlik az edzés funkcionalitása – sokkal inkább azon, hogy teljes testes edzést végzünk, hogy mozdulatokat gyakorlunk, hogy mozgásláncokat erősítünk, hogy hangsúlyos a törzsizomzat és a stabilitás fejlesztése, hogy sokféle kondicionális képességet fejlesztünk, hogy mozgást tanítunk és testtudatot fejlesztünk, hogy csökkentsük vele a mindennapi, mozgásból, fizikális kihívásokból eredő sérülésveszélyt, hogy helyesen tervezett regressziós és progressziós lépésekkel elérjük a kívánt célt, legyen az egy sportoló erőnléti edzésével történő teljesítményfokozás, vagy az átlagember átlagélete kihívásainak történő megfelelés.
Ezek után érthető, hogy a „kinek ajánljuk” kérdésre nem csak marketingfogás az a válasz, hogy „nemtől és kortól függetlenül bárkinek”. A rehabilitációból éppen kijövő hobbisportolótól az évtizedeken át sportot csak a TV-ben látó kanapészörfösig, a komoly, nemzetközi szinten sportoló atlétától az öregedést (izomtömeg-vesztés, egyensúlyproblémák, stb.) lassítani kívánó átlagemberig tényleg mindenkinek hasznára válik a funkcionális edzés.
Bár más és más eszközökkel és gyakorlatokkal, más és más fókusszal és metodikával dolgozunk, az összetett mozgások gyakorlására, a koordinációs és kondicionális képességek fejlesztésére, a keringés fejlesztésére mindenkinek szüksége van, akkor is, ha éppen nem tudja – bátran nézzünk szét a nagyvilágban a milliónyi megalapozott, komoly orvosi kutatások eredményeiért, hamar megtaláljuk majd őket. Ha megtesszük, megérthetjük, hogy az evolúció még messze nem alakította annyira át az ember testét (sőt, szinte semennyire sem), hogy a több százezer évig folytatott vadászó-gyűjtögető életmód fizikális igényeit figyelmen kívül hagyjuk – mindennapi mozgásra, sétára, cipelésre, sprintelésre, emelésre, guggolásra, a földről felkelésre, bukfencezésre, ugrásokra, dobásokra, gyerekkori játékokra „létrehozva” a testünk, és a modern életmód sajnos ettől igen messze van…
Ha ezt az összefüggést látjuk, akkor bátran kijelenthetjük, hogy a funkcionális edzés nemhogy nem egy múló fitnesz-trend, hanem „pont az, amire szükségünk van”, kortól, nemtől, edzettségi állapottól függetlenül.
